2010.02.25 13:02
Az Európai Unió kifelé tart a válságból, ám gazdasági fundamentumai továbbra is igen gyengék - véli az Európai Bizottság. A ma napvilágot látott jelentés készítői nem változtattak novemberi prognózisukon és hangsúlyozták, hogy továbbra sem tudtak olyan kockázati tényezőt azonosítani, amely miatt a tényszámok jelentősen eltérnének az előrejelzésben szereplőktől.
Óvatosan a számokkal
A Bizottság szakértői szerint 2010-ben az eurozóna és az Európai Unió egyaránt 0.7-0.7 százalékkal növekedhet. Ez jelentős előrelépésnek számít, hiszen 2009-ben az eurozónában 4.0, az Európai Unióban pedig 4.1 százalékos visszaesést mértek. Az élénkülésre utaló hírekkel óvatosan kell bánnunk, hiszen a kedvező fejlemények hátterében számos szezonális faktor áll - derül ki a Bizottság közleményéből. A brüsszeli szakértők arra figyelmeztetnek, hogy miközben a globális keresletélénkülésnek köszönhetően az export emelkedik, a beruházási hajlandóság - részben az alacsony kapacitáskihasználtság miatt - továbbra is igen gyenge. A kedvezőtlen beruházási kilátások miatt a munakerőpiaci problémák előreláthatólag nem oldódnak meg egyhamar, ami miatt valószínűleg a fogyasztás alacsony marad - véli az Európai Bizottság.

Az infláció miatt nem kell aggódni Az Európai Központi Banknak előreláthatólag még idén sem kell az infláció miatt aggódnia, a bizottság szakértői szerint ugyanis idén 1.1 százalékos lehet az infláció az eurozónában. Az Európai Unió esetében a novemberi prognózisban szereplőnél 0.1 százalékponttal magasabb, 1.4 százalékos inflációval számolnak. Az energia- és a nyersanyagárak emelkedését ellensúlyozza a gyenge kereslet, éppen ezért az árstabilitás nincs veszélyben - véli a Bizottság. A pénzpiacokon még távolról sincs minden rendben A pénzpiaci kilátásokat továbbra is nagyfokú bizonytalanság övezi, a kockázati tényezők száma pedig még mindig igen magas, ám minden jel arra utal, hogy az ázsiai országoknak a vártnál gyorsabban sikerül kilábalnia a válságból és a készletciklus és kedvező időszakához érkezett.
(forrás: portfolio.hu)